Nyugalom: NEM nyers hal…
Megnyitott a Sushi Guru, Székesfehérvár első sushi bárja. A tulajdonos, Lengyel Brigitta egy háromhetes japán tanulmányút során szeretett bele – jelen pillanatban úgy tűnik: örökre – a tradicionális japán ételbe, és elhatározta, hogy a lehető legtöbb embert próbálja meg rávenni, hogy kóstolják meg a sushit. Ami első hallásra nem tűnik lehetetlen feladatnak, lévén, hogy Székesfehérváron egyelőre nem kell a konkurenciával megküzdenie.Igen ám, de van itt néhány visszatartó tényező, amelyek a kezdő gasztronómusokat – például e sorok íróját – elriaszthatják a sushi-evéstől. Az egyik ilyen tényező, hogy sokan úgy tudják: a sushi-bárban nyers halat kell enni.
- Ez az egyik közkeletű tévedés – mondja Lengyel Brigitta, aki mára igen sok fajtáját kipróbálta a sushinak. –Ugyanis van a választékban nagyon sok minden, ami még csak nem is emlékeztet a nyers halra. A sushit legtöbben a „maki” nevű változattal azonosítják: ez egy alga lapba csomagolt vékony rizstekercs, a közepén haldarabokkal, hús- vagy zöldségcsíkokkal. A töltelék lehet füstölt lazac, tintahal, japán omlett, tigrisrák, vagy éppen füstölt libaamell is.- Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki most tudta meg, hogy más formájú sushi is van…
- Pedig van. Például a „nigiri”, ahol a sushi feltétet rizsgolyóra helyezik, vagy a kifordított tekercs, ahol a rizs kerül kívülre – ennyiben más, mint a vastag tekercs. Belül pedig már többféle íz harmonizál, van például tigrisrákkal, jégsalátával, tonhal sakuval, újhagymával és japán majonézzel készített változat is.
- Van olyan, hogy meglepődik, aki először kóstol sushit?
- Előfordulhat, de nem kötelező… Szerintem mindenki találhat kedvére valót: aki a magyaros ízeket szereti, kezdheti az ismerkedést például a füstölt kacsamelles változattal.- Aztán úgyis kipróbálja a többit?
- Jellemzően igen. Ha valaki tőlem kérdezi, mit válasszon, én megkérdezem, hogy milyen ízeket szeret. Biztos, hogy találunk kedvére valót.
- Fontos szempont a tálalás?
- Persze, hiszen először mindenki a látvány alapján választ. Aztán csak arra kell ügyelni, hogy módszeresen, kicsit szertartás-jelleggel együnk, mert úgy érezhetők igazán az ízek. Ez nem egy gyors ebéd, amikor csak bekapunk valamit, anélkül, hogy tudnánk, mit is eszünk.
- A szertartás-jelleg olyasmi, mint a japán teák fogyasztásánál?
- Azért nem egészen. A sushi fogyasztásának tudomásom szerint nincsenek vallási vagy filozófiai gyökerei, mint a teaszertartásoknak. Annál is inkább, mert ez az étel úgyszólván véletlenül alakult ki: a japánok rizzsel körülvéve tárolták a halat, hogy ne romoljon meg, de eleinte a rizst még eldobták. Aztán megkóstolták együtt, és kiderült, hogy jó… Inkább arra gondolok, hogy magában az étkezésben van valami szertartás-szerű. Amikor minden falatot belemártunk a szójaszósszal összekevert wasabiba, vagy amikor vékony gyömbérszeleteket rágunk kétféle sushi között, hogy jobban érezzük az ízeket.- Mennyire laktató ez az étel?
- Tíz-tizenöt darabbal már jól lehet lakni, és nyilván nem is kell, hogy ezek egyformák legyenek. Úgyhogy körülbelül 1500 forintból megoldható az étkezés – és még egészséges is.
- Ha már az egészségnél tartunk: júliusban, 35 fokban nem lehet könnyű egy hűtött étel házhoz szállítását megoldani.
- Nem fogja elhinni: szinte még jobban is járnak, akik házhoz rendelik. A sushit ugyanis eredetileg 34-38 fokos hőmérsékleten kellene fogyasztani. Annyira azért persze nem melegszik fel, mire odaér vele a futár, mert bárhová eljutunk negyed óra alatt Fehérváron.
- Kikből szeretne rendszeres sushi-fogyasztót faragni?
- Mindenkiből. Nincs olyan, hogy célcsoport: aki fontosnak tartja az egészséges életmódot, és kedveli az új dolgokat, bátran kipróbálhatja. Anyukám is szereti…











